Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Ein, Zwei, Polizei Stratégiai gondolkodás nélküli a rendõrségi pr. Hermann Irén, Kreatív, 2003. április 1. Sürgõs reformokra van szükség a Magyar Rendõrség kommunikációjában, ellenkezõ esetben megnõhet az olyan kommunikációs hibák száma, mint a móri gyilkosság esetén. „Az a szerencsénk, hogy a szõke nõs viccek kiütötték a nyeregbõl a rendõrvicceket” – mondta Sági Zoltán, a rendõrség egykori kommunikációs vezetõje, a Magyar Pr Szövetség nemrégiben távozó vezetõje, aki jelenleg a Rendõrségtörténeti Múzeum igazgatója. Ugyanilyen esetleges a magyar rendõrség kommunikációja is, pedig a több mint 40 ezer fõt foglalkoztató szervezet Magyarország egyik legjelentõsebb hatósági szerve, rendszeres kapcsolata az állampolgárokkal és saját dolgozóival kikerülhetetlen. „Bár egy 1998-as tanulmány részletesen feltárja a rendõrségi belsõ, illetve külsõ kommunikáció hiányosságait, az akkori megállapítások gyakorlatilag a mai napig érvényesek” – mondta Sági Zoltán, aki öt évvel ezelõtt a rendõrség egykori kommunikációs vezetõjeként rendelte meg az átvilágítást. A vizsgálat többek között kimutatta, hogy a hatalmas szervezet kommunikációja a szervezettség és átgondoltság kezdeti jeleit mutatja csak, a belsõ kommunikáció és a külsõ megjelenés esetleges. A rendõrségen belül azóta többször is nekifogtak a kommunikáció racionalizálásának, ezek a kísérletek azonban többnyire elvesztek a hatalmas szervezeten belül, vagy egyes esetekre voltak érvényesek. A móri bankrablás után elkövetett sorozatos kommunikációs hibákat például a vezetés úgy oldotta meg, hogy a kezdeti melléfogás óta gyakorlatilag semmilyen információt nem ad a közvéleménynek. Gallup-felmérés 2002-ben a rendõrség megbízására a Gallup piackutató cég átfogó kutatást készített a szervezet megítélésérõl, amelybõl kiderült, hogy a magyar felnõtt lakosság 44 százaléka került valamilyen módon interakcióba a rendõrséggel az elmúlt egy évben. A kutatás továbbá kimutatta: - Ez azt jelenti, hogy a rendõrségrõl alkotott vélemények a felnõtt lakosság több mint  felénél nem tényleges tapasztalatokon nyugszanak. - A magyar közterületi rendõr az állampolgárok felé még mindig messze a kívánatosat meghaladó mértékben jelenik meg ellenõrzõ, igazoltató felsõbbségként, illetve büntetõ hatóságként, és csak elenyészõ arányban szereznek az állampolgárok olyan tapasztalatokat, hogy a rendõr azért van a közterületen, hogy segítsen. - Az állampolgárok a leginkább elégedettek a rendõrök udvariasságával, segítõkészségével és barátságos munkavégzésével voltak. - A legkevésbé elégedettek a várakozási idõvel és az ügyintézés gyorsaságával voltak. - A rendõri munka értékelése során kiemelkedõen a legfontosabb értékelési szempont a rendõrök szakmai hozzáértése volt. - Ezt az a szempont követi, hogy a rendõrök értékes emberként, fontos állampolgárként kezelték-e õt. - Ma már magától értetõdõ, hogy a rendõrnek udvariasnak és barátságosnak kell lennie. Ez a tapasztalat önmagában ma már nem teszi elégedetté az embereket. Azonban ennek hiányában esély sincs az elégedettség kialakítására. - Azok a tényezõk, amelyekre a kutatás alapján a rendõrségnek a következõ idõszakban a legnagyobb figyelmet kell fordítania: – a szakmai hozzáértés, – az állampolgárok fontos, értékes emberként való kezelése,  – a segítõkészség. - Akiknek volt tényleges tapasztalatuk a rendõrséggel, azok az összes vizsgált szempontban szignifikánsan rosszabbra értékelték a rendõrség munkáját. - Azok körében, akik interakcióba kerültek a rendõrséggel az elmúlt évben, 16 százalék mondta azt, hogy volt korrupciós jelenségekkel összefüggõ tapasztalata a rendõrökkel kapcsolatban. Garamvölgyi szerint a kutatásból le kell szûrni a tanulságokat, és be kell vonni azokat a kommunikációba. Arra a kérdésre, hogy melyek ezek a tanulságok és hogyan képzelik el a módosításokat, a szóvivõ csak általánosságokat tudott felelni, és azt, hogy fél év múlva majd újra mérnek, hogy sikerült-e. Parancs, uralom Kampány jellegûek a feladataink, hiányzik a tervszerûség és a stratégiai gondolkodás. Születik egy döntés, utána találjuk ki, hogyan is kellene ezt kommunikálni a közvélemény felé. Így fordulhat elõ, hogy sokszor a jó dolgok sem kapnak megfelelõ figyelmet.” – mondta a Kreatívnak Tafferner Éva, a BRFK kommunikációs osztály társadalmi kapcsolatok alosztályának megbízott vezetõje. Nehézkes a többféle sajtóosztály összefogása is, amit csak tovább ront, hogy a Magyar Rendõrség kommunikációs igazgatóságának nincs éves költségvetése. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatójának elmondása szerint költségvetése csak az egész szervezetnek van, és a benyújtott munkatervek alapján lehet igényelni pénzt az egyes akciókra. A rendõrautók, a rendõrõrsök és a rendõrruhák a rendõrség külsõ megjelenésének, így kommunikációjának is részei. Jelenleg mégis ahány járõrautó, annyiféle felirat, betûtípus. Garamvölgyi ezt azzal indokolta, hogy a rendõrségnek nincs elég pénze, mindent közbeszerzési pályázaton keresztül hirdethetnek csak meg, így ha egy cég vállal néhány feladatot ingyen, azt örömmel veszik. A kommunikáció profi megszervezésének egyik legnagyobb akadálya a hagyományokban keresendõ. A magyar rendõrség a fegyveres testületek szigorú hierarchiájával, parancsuralmi rendszerével mûködik. Az ilyen szervezeteknél a korlátlan hatalom, a döntés joga sokszor egy kézben összpontosul, az „együtt dolgozás” helyett inkább az „egymás alatt” dolgozás a jellemzõ. A helyzetet tovább nehezíti az egyes egységek közötti földrajzi távolság, valamint a BRFK (Budapesti Rendõr-fõkapitányság) – több tekintetben is – kívülálló helyzete. A BRFK és az ORFK (Országos Rendõr-fõkapitányság) budapesti központja ráadásul már olyannyira kettévált, hogy gyakorlatilag két külön szervnek kell tekintenünk õket. A megyei szervezetek szintén önállóan mûködnek, az esetek többségében a helyi kapitány szava dönt, kevés egyeztetési, jelentési kötelezettsége van az országos szervezet felé. Ennek fényében a megyei szintû kommunikációt is helyben, saját maguk alakítják ki közös koncepció híján, a saját elképzeléseik alapján. Az esetleges hasonlóságok a véletlen szüleményei, és a kommunikációs szempontokat más esetekben sem tervezik be a folyamatokba. Elpuskázták  Móron Az utóbbi idõk legnagyobb kommunikációs hibája a rendõrség részérõl a móri bankrablás ügye volt. „Néhány nappal az eset után olyan nagy volt a fejetlenség a rendõrségen belül, hogy behívtak néhány bûnügyi tudósítót, és a segítségünket kérték, hogy most mit csináljanak” – mondta a Kreatívnak az egyik napilap bûnügyi újságírója, neve elhallgatását kérve. Mint emlékezetes, 2002-ben kiraboltak egy móri bankfiókot, és valamennyi bent tartózkodót megölték. A rendõrség azonnal kijátszotta az egyetlen aduját és körözést adott ki Hajdú László és Farkas Róbert ellen. A sajtón, sõt még plakátokon keresztül is keresték a gyanúsítottakat. „Elég hamar kiderült, hogy nem a megfelelõ embereket keresik. Onnantól kezdve már csak az volt a kérdés, mikor jelentik be, hogy tévedtek. Ez azonban nem történt meg, hanem a rendõrség úgy korrigált, hogy »csak« az üggyel kapcsolatban akarnak vele beszélni. Ezt senki nem hitte el” – mondta a bûnügyi újságíró. A baki után a rendõrség taktikát váltott: nagyon szigorú nyilatkozási rendet vezetett be, szûkítette a nyilatkozók körét és úgy döntött, ezentúl – gyakorlatilag – nem mond semmit a móri ügyben, kivéve, amikor kötelessége, például vádemelések esetén. „Eddig lényegesen több információhoz lehetett jutni a rendõrségi vezetõktõl, amióta azonban új rend van, csak az az újságíró tudhat meg valamit, akinek többéves, jó kapcsolatai vannak. Ez egyrészt jó, mert kevesebb a hibás információ, másrészt rossz, mert az emberek akkor is szeretnek értesülni az eseményekrõl, ha a nyomozás érdeke nem ezt kívánja” – tette hozzá az újságíró. Összefutó szálak A kommunikációs igazgatóság egyik osztálya kizárólag a társadalmi kapcsolatokkal foglalkozik. Legalábbis a neve ezt mutatja. Az osztály vezetõjének elmondásából azonban kiderül, hogy munkájuk alapvetõen sajtómunka, pedig arra létezik egy másik osztály is az igazgatóságon belül. „Elméletileg a pr-tevékenység szervezetileg osztályunk feladatkörébe tartozik, ehhez azonban meglehetõsen szegényesek az eszközeink, hiszen éves szinten nem éri el a 10 millió forintot a költségvetésünk” – nyilatkozta a Kreatívnak Taferner Éva. Így marad a sajtómunka, a rendezvények szervezése és idõnként egy-egy „partizánakció”. Nemrégiben például SMS-fogadó felületet hoztak létre, hogy a siketek is tudjanak bejelentést tenni a rendõrségen. A tavasz beköszöntekor beindulnak a roadshow-k is, amelyek keretében találkozhatnak a lakosság és a hatóság képviselõi. Ezek a rendezvények azonban szintén esetlegesek, hiszen az éppen rendelkezésre álló anyagiaktól függ, hogy hányszor és hol rendezik meg õket. Ez alól kivétel a Rendõrnap, amelyet minden évben a Rendõrség napján tartanak meg. „Az imázs formálására nincs nagyon lehetõségünk” – mondja az ötfõs társadalmi kapcsolatok osztályának vezetõje –, „de minden nyáron kimegyünk a Szigetre, ahol a fiatalok körében végzünk felméréseket a rendõrség megítélésérõl.” Arra a kérdésre, hogy mi ezeknek az eredményeknek a sorsa, Tafferner Éva annyit mondott: „igyekszünk ezek alapján belsõ ajánlásokat megfogalmazni”. Belül sincs rendben Jó belsõ kommunikáció nélkül nem mûködik a külsõ sem – állítják a pr-szakemberek. A Magyar Rendõrség 40 ezer dolgozóját sem tartja össze a kommunikációs igazgatóság. A belsõ intranet hálózat kevesebb mint egy éve mûködik, de csak a budapesti alkalmazottak férnek hozzá. Tréningeken csak a szóvivõk vesznek részt, õk is csupán évente egyszer két napig, ami az idei évben pénzhiány miatt el is marad. Az eredetileg a rendõrség belsõ újságjaként megjelenõ Zsaru Magazin immár több éve a standokon is kapható, nem töltve be így alapvetõ funkcióját, azaz a dolgozók tájékoztatását a kizárólag õket érintõ ügyekrõl. Helyette negyedévente jelenik meg a valóban belsõ kiadvány, a „BRFK Aktuális”, amelynek tartalma – megjelenési gyakoriságát tekintve – nem felel meg a nevének. „Pedig addig, amíg a rendõrök saját maguk identitását nem teszik helyre, amíg fizetésükkel, technikai ellátotságukkal elégedetlenek, alulmotiváltak és nincs önbecsülésük, a kifelé mutatott kép sem fog változni” – mondta Tafferner Éva. Csillag születik  „Sztárrendõrökre van szükség” – vallja Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója – ,akikbõl ugyan már most is van néhány, de ezt a vonalat a továbbiakban erõsíteni szeretnénk. Doszpot Péter (aki ugyan már nincs a rendõrségnél) vagy a médiában sokat szereplõ Kovács Lajos a rendõrség imázsát erõsítik. A kommunikációs igazgató maga is szívesen vállal különbözõ „népszerûsítõ” akciókat: rendszeresen ír krimiket, forgatókönyveket, de szerepelt már egy tévés szappanoperában is, ahol „magát alakította”. „Azon a szereplésen sokat töprengtem, mert nem lehetett elõre megjósolni, hogy milyen lesz a fogadtatása, de mivel, a rendõrség számára igen fontos, fiatal korosztály is nézi a sorozatot, úgy döntöttem, elvállalom a felkérést.” – mondta Garamvölgyi. A rendõrség vezetése támogatta azt a kezdeményezést is, amelyet néhány megyei szervezet indított el azzal, hogy csinos, fiatal szóvivõnõket alkalmazott. „Nem álltunk ellen az ötletnek, de ez nem volt egy koncepció része” – tette hozzá Garamvölgyi. „Az emberek talán a rossz híreket is szívesebben hallgatják egy csinos hölgy tolmácsolásában.” Hermann Irén Ein, Zwei, Polizei. Stratégiai gondolkodás nélküli a rendõrségi pr. Kreatív, 2003. április 1.